A történet

Az egysejtű, az ember. Jelentéktelen

Ahogy egymásba kapaszkodva, az utolsó lendülettel ugrik

Vagy lökik mind

A kezdet folytatását keresni a mélyben

Le csak kevesen jutnak,

Csak akik egymást táplálva átszuszakolják magukat a sötéten

Igen, azon a sötéten, amitől annyira félek, hogy dobozva zárva a szekrény mélyére teszem

De talán ha megfogod a kezem…

S közben megjelennek ezek a különös fények -

Akik fénye megvilágítja a sötétet.

És velük láthatóvá válik sok történet. Az ember, a plankton nemcsak lebegés a parton.

S közben a mélység megszelídül,

A fények, a lelkek, akik táplálnak, kísérnek.

Akikkel, bármennyire félek, összekapcsolódva érzem, hogy élek.

Mind remény, nemcsak nekem, hanem földnek, víznek, égnek.

Egymásnak és létnek.

Koreográfus, rendező: Barbarics Zsófia

Alkotótársak: Kubus Kíra, Brezó Dorottya, Csiki Marietta Petra és az együttes 40 táncosa

Díszlettervező: Komesz Borbála

Szövegek: Barbarics Zsófia, Kajári Lia és a résztvevők

Támogatók: Pergőtűz Egyesület, Műhely Alapítvány